A Gabolexint használó daganatos betegek és hozzátartozóik beszámolói

A leghitelesebb referenciánk a Gabolexinnel kapcsolatban, a készítményt már ismerő, azzal elégedett betegek köszönő levelei. Az elmúlt években közel 100 hiteles pozitív visszajelzés, köszönő levél érkezett, amelyekben a Gabolexin használata alatti gyógyulásról, a folyamat megtorpanásáról, vagy visszafordulásáról számolnak be. Ezek közül néhányat itt is olvashatnak.

Kedves Zsolt!

4adag gabolexint kértem Öntől az év folyamám. Biztos,hogy az is besegitett a gyógyulásba! Tegnap tudtam meg,hogy 95%-os a javulásom! Nagyon jó egészséget kívánok és további sikert a munkához!!! Szerintem még fogok rendelni.

BOLDOG BÉKÉS ÜNNEPEKET!!!!

Tisztelettel: M.né M. Ilona

(Teljes név, és elérhetőség az irodában.)

Tisztelt Gabolexin!

A Gabolexinnel kapcsolatos tapasztalataimat szeretném megosztani önökkel. A készítményről először 2005 januárjában hallottam egy ismerősöm által. Férjének 2004 december 21.én tüdődaganatot diagnosztizáltak, és ezzel együtt közölték azt is, hogy mik a kilátásai. Az orvosok a tudomásukra hozták, hogy kb hat hét, és elveszítik a családfőt. Ismerősöm ezek után mindenhonnan információt próbált gyűjteni, bízva abban, hogy valaki még valahol tud segíteni. Így jutottak el a Gabolexinhez. Amint beszerezték a készítményt, azonnal elkezdték alkalmazni. Már két hét fogyasztás után javultak az eredményei, és jobban érezte magát. Közben megkapta a kemoterápiát, és a sugárkezelést is, amit az elején nem javasoltak, mivel csekély esélye volt a hosszabb túlélésnek. Ennek lassan már egy éve! Ismerősöm elmondta, hogy ezt a javulást minden bizonnyal a Gabolexinnek köszönhetik. Ismerősöm férje visszanyerte az életkedvét és napról-napra jobban érzi magát.

A másik eset, amit szeretnék megosztani Önökkel, hasonló ugyan, de úgy gondolom, minél több esetről kapnak visszajelzést, annál jobban bebizonyosodik az önök által forgalmazott szer jótékony hatása. Ez a beteg egy barátnőm édesapja. Neki 2005 májusában diagnosztizáltak a hörgőin daganatokat, és azt mondták a családnak, hogy csupán két hónapja van hátra. Tudomásomra jutott az eset és azonnal javasoltam a Gabolexint, hogy még egy esélyt adjanak a betegnek. Megfogadták a tanácsomat, beszerezték a készítményt, és két-három hét elteltével az orvosok és a család megdöbbenésére sokat javultak az eredmények. Tehát ő azóta is jobban van, mióta a Gabolexint használja.

Így a történet végén szeretném elmondani, hogy én is átestem egy mellműtéten 2004 májusában. Egy rosszindulatú daganatot távolítottak el egyik mellemből, aztán nálam is következett a kemoterápia és a sugárkezelés. Most a leletek alapján tünetmentes vagyok. Mivel akkor még nem ismertem a Gabolexint, nem áll módomban használni, de a családom javaslatára, illetve a sok visszajelzés hatására úgy döntöttem, hogy utókezelésképpen végigcsinálok egy kúrát. Azt viszont nagyon sajnálom, hogy sok esetben már későn jut el az információ a betegekhez és a családtagjaikhoz, hogy van egy olyan készítmény, amivel meghosszabbítható a beteg élete. Ezért feltett szándékom, hogy minél több betegtársam tudomására hozom a Gabolexin létezését és beszerzésének módját, ha önök is hozzájárulnak.

Levelem végén szeretném megköszönni minden betegtársam nevében az önök kitartó munkáját, és kívánom, hogy minél előbb gyógyszerként halljunk a Gabolexinről. Bízom benne, hogy az orvos-szakma is minél előbb elismeri a készítményük gyógyító hatását, és ezt javasolják a betegeiknek, akiknek minden egyes nap ajándék.

Tisztelettel: N. Jánosné, Marika
(Teljes név, és elérhetőség az irodában.)

Édesapám, Sz. Gyula csontvelődaganatban szenved.

Az állapota egy hónapja javult, mikor is a Gabolexin termékkel találkoztunk. Ezelőtt képtelen volt az ágyból felkelni és mozogni. Kezelésre nem járt soha. Egy hónapja elkezdte használni ezt a terméket, amitől már egy hét múlva jelentős változások jelentkeztek. Már segítséggel, de fel tudott kelni és sétálni. A hónap elteltével már autót vezet, és el tudja látni, a napi teendőit.

Hálásan köszönjük a Gabolexin terméknek, hogy további reményt és életet adott Édesapámnak, és nekünk is.

Budapest, 2003. augusztus 9.

Sz. Nikolett
(Teljes név, és elérhetőség az irodában.)

Tisztelt K. G. Úr!

U. Violettát, Hodgkin kór (nyirokmirigy daganatos betegség) miatt 2002. 06.04- től kemoterápia mellett kezeltük a Gabolexin készítménnyel. A készítmény használatával az immunrendszert erősítve, a kemoterápia mellékhatásait nagymértékben csökkentette, olyannyira, hogy 2-3 napos pihenés után dolgozni is tudott.

Az utolsó kemoterápiát 2003. januárjában kapta. Az Onkológiai Intézetben június 19.én történt kontroll alapján a kezelő orvos véleménye szerint a nyakon lévő nyirokcsomók jól visszahúzódtak, a mellkas rtg, hasi UH és a labor vizsgálati eredmények rendben vannak.

Kontroll (PET) vizsgálat. 2003.06.17.én Debrecenben teljes test (nyakról, mellkasról, hasról és medencéről készült transversalis képek), PET vizsgálatot végeztek, melynek eredménye: a nyaki, a mellkasi és a hasi nyirokrégióban kóros, körülírt FDG halmozó terület nem látható. Vélemény: az alapbetegség komplett remisszióban van.

Hálásan köszönjük a segítséget!

Bp. 2003-08-07

Tisztelettel: U. Zoltánné
(Teljes név, és elérhetőség az irodában.)

Tisztelt Gabolexin!

Elsősorban szeretnék köszönetet mondani, hogy a szerhez hozzájutottunk. Édesapámról 2007.05.21.-én derült ki, hogy tüdődaganatos. Az egész család nagyon megdöbbent az eredménytől. Sok-sok beszélgetés és információ után hozzájutottunk a Gabolexinhez egy családtagunk segítségével. Amiért nagyon-nagyon hálásak vagyunk. Az egész család. Főleg ami kézen fogható részünkre az az eredmény, igaz azt hozzátenném, hogy az apu kemoterápia és sugárkezelések során ment keresztül. De szerintem mind kettő együtt nagyon-nagyon hatásos. Így lassan egy éve lesz, szinte hihetetlen de a folyamat megállt és az orvosok is csodálkoztak az eredményen.

Nagyon-nagyon köszönjük!

T.Tibor leánya
(Teljes név, és elérhetőség az irodában.)

Tisztelt K. G. Úr!

Megbeszélésünk alapján pár sorban leírom bátyám, R. János betegségének eddigi történetét. A 2004-es év folyamán, több kivizsgáláson vett részt, mivel kis megterhelésre is légszomj, fáradtság tört rá, akár már 10-20 méter gyaloglásnál is jelentkeztek ezek a tünetek. A vizsgálatok során semmilyen komoly elváltozást nem találtak nála. Mivel azonban 2004 december 22-re, állapota annyira rosszabbodott, hogy már járni és beszélni sem volt képes, mentővel a helyi kórházba szállították. Itt végül a tüdőgyógyászati osztályra került, ahol tüdőtükrözés után carcinómát állapítottak meg. A szövettan is ezt igazolta. Kezelőorvosa szerint az állapota olyan mértékben rossz volt, hogy nagyon rövid idő alatt beállhatott a halál.

Elmondása szerint a daganat nagy kiterjedésű volt és a főhörgőt szinte teljesen elzárta. A második tükrözés után el is kezdett vérezni, ezért az orvos felkészített minket, hogy már az estét sem fogja megérni. Mindeközben egy bőr alatti áttétet találtak a jobb kulcscsonton, amit kiszedtek. Pár nap múlva úgy döntöttek, hogy életmentő műtétet hajtanak végre, ezért Törökszentmiklósra szállították. A műtét, mint utólag kiderült, nem sikerült, azt javasolták, hogy kérjünk chemoterápiát. Az első kezelés után nagyon rosszul volt, minden mellékhatás jelentkezett. Ezután kezdődött a "csoda".

A helyi lapban megjelent egy cikk a Gabolexinről. Azonnal utánajártam az interneten. Először egy doktornővel beszéltem (Dr. S. Évával), ő irányított Budapestre, ahol a zárójelentések elküldése után lehetővé tették, hogy hozzájussunk a szerhez. A következő chemoterápia után máris jelentkezett jótékony hatása, nem voltak rosszullétek és a bátyám közérzete is javulni kezdett. Az egész 4 Gem P kezelés alatt tökéletes volt a vérképe, szinte jobb is, mint egészséges korában. Egyre jobban érezte magát és a leletei alapján jelentős regresszió következett be. Nem is feküdt kórházban, a cseppek hatására ugyanakkor nőtt az étvágya is és "sajnos" nagyon hízik.

A kezelés után aztán az először teljesen elvetett sugárkezelésre is sor került. Ekkor is jól érezte magát, bár a mellékhatásként sokszor előforduló tüdőgyulladás sajnos őt sem kerülte el. Összességében, miután az orvosok lemondtak róla kezdetben és a chemoterápiás kezelést is feleslegesnek tartották, másra nem gondolhattunk, minthogy a Gabolexin segített rajta. Harminc éves egészségügyi múlttal tudom, hogy a tüdő-carcinómában elég gyorsan és nagy arányban meg szoktak halni és nincs olyanról tudomásom, hogy a chemothrápia ilyen hatással lett volna.

Bár eleinte úgy gondoltuk, hogy nem fog segíteni a Gabolexin, de mindent meg kell próbálni, szerencsére tévedtünk, hiszen az állapota folyamatosan lett egyre jobb a szer hatására. Állapotáról folyamatosan küldtük a zárójelentéseket Kurtyák Úrnak, amin végig lehet követni a leírtakat.

A bátyám jelenleg jól van, a tumort nem találják. Egyedüli kérése az volt, hogy a bedörzsölést ne kelljen folytatnia, mert nagyon fájt tőle a feje. Ez volt csupán az egyetlen negatívum a csoda mellett.

L-né R. Irén
(Teljes név, és elérhetőség az irodában.)

Pár mondatban szeretnék írni édesapám betegségéről,

bár nagyon nehéz ma emlékezni is arra az időszakra, amíg önökhöz el nem jutottunk és segítségükkel édesapám a gyógyulás útjára nem lépett.

2002 tavaszán derült ki, hogy édesapám torkán daganat keletkezett. Több kórházba is elvittük vizsgálatra, az eredmény mindenütt ugyanaz volt, még műteni sem lehet, csak sugárral és kemoterápiával kezelni. Ettől nagyon féltünk, de a gyógyulás érdekében belekezdtünk.

Édesapám végigcsinálta, de a kezelés végére nagyon lerobbant. Ekkor fordultunk önökhöz és elkezdte szedni a cseppeket és kenni testét a kenőccsel. Amikor vizsgálatra ment, ahol eldőlt volna, hogy kell e még sugárterápia, vagy jobb esetben már műthető, azt állapították meg, hogy még műteni sem kell, a gyógyulás 90%-os, ami felér egy csodával.

Köszönjük szépen Önöknek! További sikeres munkát kívánunk!

F-né G. Edit
(Teljes név, és elérhetőség az irodában.)

Nekünk fontos az ön véleménye még akkor is, ha az nem pozitív. Írja meg nekünk!

A Gabolexin használatának eredményei számokban, képekben! >>>

Visszahívást kérek!

Ha bármilyen kérdése van, vagy segítségre, információra van szüksége, adja meg nevét, telefonszámát és 24 órán belül visszahívjuk!

Név:*

Telefon:*

Mikor alkalmas:

Küldés